A Sopron vendégei leszünk pénteken

Pénteken megkezdődik a 7. helyért folyó párharc a rájátszásban a Sopron ellen. Vasárnap pedig már rögtön jön a második felvonás a Messzi István sportcsarnokban.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet sújtó sérüléshullám ellenére is nagy küzdelemre késztették a Szolnokot Forray Gábor tanítványai az előző körben. A Sopron a rájátszásba éppen becsúszó DEAC-cal került össze a másik ágon, ahol a cívis városiak kerekedtek felül végül. 

A hűség városában is akadnak hiányzók a korábbi, teljes kerethez képest, így nehéz megjósolni, hogy ki a 7-8. helyért folyó párharc esélyese. Egy biztos, a kecskeméti férfi kosárlabdázók most is a győzelmi szándékkal utaznak el a megmérettetésre, de emellett más fontos szempontok is szerepelnek a szakmai stáb terveiben.

-Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy a Szolnok elleni párharcban vereséget szenvedtünk, nincs okunk szégyenkezni - nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző. - Mindent kiadtunk magunkból, úgymond állva haltunk meg. Most a Sopronra kell már készülnünk, velük folyik majd a küzdelem a 7. helyért. Keretünkben nem várható változás. Mint mindig, most is külön célokat fogalmazunk meg. A Szolnok ellen is az volt a szempont, hogy a fiataloknak minél több játékpercet tudjunk biztosítani, és ez a következő mérkőzéseken is így lesz. Ez azért fontos, mert akármennyit is edzünk közösen, az éles szituációkban szerzett rutin sokkal többet ér. Természetesen itt is meg kell találni az arányt, nem lehet minden terhet az ő hátukra tenni. Szeretnénk nyerni, ám a legfontosabb, hogy azokat a taktikai elemeket valósítsuk meg a lehető legjobban, amelyek a jövőre való készülést is szolgálják egyben. A Sopron egy erős csapat továbbra is a távozóik ellenére. Bízom a csapatban és a sikerben, továbbá szurkolóinkban, hogy az utolsó meccseken is ott lesznek mellettünk - tette hozzá a tréner.

 

Sopron KC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 7-8. helyért, 1. meccs
2023. május 19., péntek 19:00 Novomatic Arena
Játékvezetők:Kapitány Gellért, Szilágyi Bálint, Földesi Ádám
MKOSZ ellenőr: Forrai Sámuel

A párharc az egyik csapat két győzelméig tart.



Szurkolói információk

Csarnok címe:  9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 48.

Jegyvásárlásra a helyszínen van lehetőség, a Novomatic Aréna vendégpénztárában. Kasszanyitás: 18 órától.

Jegyárak:


felnőtt: 2.000 Ft
diák/nyugdíjas: 1.500 Ft

A mérkőzést a MindigTVGo Sport-on is meg lehet tekinteni előfizetés után.

A rájátszás menetrendje 

Szerző: Komáromy András, 23-05-16 10:55