Az idei céljainkat nemcsak elértük, de túl is teljesítettük

Forray Gábor vezetőedző elégedett a szezonnal, örül a fiatalok beépítésének és mivel 18 éve van Kecskeméten, abszolút a magáénak érzi a klub filozófiáját is.

Forray Gábor akár még egy nyolcas érdemjegyet is megkockáztat a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szezonjára. A KTE edzője annak ellenére sem elégedetlen, hogy csapata a tavalyi, bravúrokkal tűzdelt szezon eredményeitől elmaradt, bár bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ott a negyedik helyen végzett, a bajnokságban pedig a 7. helyet szerezte meg.

“A tavalyi szezonra kilencest adtam” - mondta nevetve a szakember a molcsapat.hu-nak adott interjújában, aki kitért rá, hogy tavaly sok körülmény dolgozott a KTE mellett, sok helyzetből jól jött ki a csapat, ezért sikerültek a bravúrok. De egy percig sem gondolja, hogy az idei után szégyenkeznie kellene a kecskeméti kosarasoknak.

“Az idei szezonunk közelebb volt a realitásokhoz, és bár tavaly a kupában szereztünk egy bronzot és a bajnokságban is ott voltunk az elődöntőben, a mostani csapattól ez idei közel ugyanakkora teljesítmény."Kicsit meggyengültünk tavalyhoz képest, ráadásul a legrosszabbkor kidőlt néhány kulcsemberem, ehhez képest az alapszakaszban még több győzelmet is gyűjtöttünk, mint tavaly” - mondta büszkén a vezetőedző.

Klubfilozófia

A KTE-nél minden évben az a legfontosabb célkitűzés, hogy jól felkészített, tehetséges fiatalokat neveljen a magyar kosárlabda számára. A klub erősen épít saját utánpótlására, és Forray szerint minél több hasznos játékpercet biztosítanak a helyi fiataloknak, annál sikeresebb egy szezon. Persze a számszerű eredményeket is figyelembe véve.

“Mivel az idei céljainkat nemcsak elértük, de túl is teljesítettük, és sok játékpercet tudtunk biztosítani a fiataljainknak, minden dicséretet megérdemel a csapat. Az bosszant csak, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőben nyertünk ugyan Pakson, de megsérült Milos Boriszov, akire nagy szükségünk lett volna mind a FinalFourban, mind a bajnokság rájátszásában. Ilyenkor pedig mindig csőstül jön a baj, és még két játékosunk kidőlt, ami nagyjából azt jelentette, hogy a tavalyi eredmények megismétlésére kevés remény maradt.”

“Ennek ellenére a negyeddöntőben három szoros meccset játszottunk a később döntőbe jutó Albával, és végül idegenben szereztük meg a 7. helyet. Vékony jégen táncol a csapat, mert bár elég idős a kezdőcsapatunk, a keretet elnézve rengeteg az ígéretes fiatal, akik egyelőre még csak szokják a felnőtt mezőny tempóját. Tőlük is kaptunk már idén meccset eldöntő jó teljesítményt, de a pálmát még az idősebb játékosok viszik” - magyarázta a szakember, aki azt is elmagyarázta, honnan ered a furcsa ellentmondás, hogy egy fiatalokra építő csapatnak magas az áltagéletkora.

“Mivel nem tartozunk a tehetős klubok közé, - bár a működésünk stabil, és hálával tartozunk a támogatóinknak, hogy csak a játékra kell koncentrálnunk - kétféle légiós közül választhatunk. Vagy a fiatal, robbanékony, atlétikus, de még rutintalan polcról választunk, vagy az idősebb, rutinosabb, a kosárlabdát jól értő és érző légióst tudunk igazolni. Mi az utóbbiakra szavaztunk, és úgy gondolom, jól tettük.”

“Ennek több oka is van, a legfontosabb az, hogy az idősebb játékosoktól sokat tudnak tanulni a mi fiataljaink. Persze a legjobb az lenne, ha minden évben olyan szerencsénk lenne, hogy tudnánk hozni egy mi szintünkön extraklasszisnak mondható játékost, mint tavaly, de ilyen lehetőségünk sajnos nem volt.”

 Ami a jövőt illeti

“A következő szezonra sem változik sok minden, ugyanazokkal a célokkal futunk majd neki a bajnokságnak ősszel, mint idén. A célunk, hogy a csapat gerince egyben maradjon, hiszen a sok fiatalnak köszönhetően mi már az idő múlásával is jobbak, rutinosabbak leszünk.”

“Még nem állunk készen, néhány játékost még keresünk, de egyelőre csak a kirakatot nézem. Meglátjuk majd, hogy alakul a helyzetünk, még sok van hátra a holtszezonból, és a hozzánk hasonló gazdasági helyzetben lévő csapatok általában kivárnak, és az utolsó pillanatban hoznak döntést.”

“Versenyképes, jó csapatunk lesz jövőre is, ezt megígérhetem. Hogy aláírnám-e az idei eredményeket látatlanban? Igen, mert ez azt jelentené, hogy újra erőn felül teljesített a csapatom” - zárta a gondolatait Forray.

Szerző: Komáromy András, 23-06-07 09:29