Az MKOSZ szerződteti Váradi Kornélt, Forray Gábor visszatér

Óriási megtiszteltetés érte Váradi Kornélt, vele együtt pedig a kecskeméti kosárlabdát. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ugyanis a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzőjét kérte fel a 2023-ban Magyarországon rendezendő U19-es világbajnokságra készülő válogatott szövetségi edzőjének.

Az MKOSZ egyértelműsítette, hogy kiemelt programként kezeli a vb-t, ezzel együtt a magyar válogatott programját is. Ezért olyan szakembert kívánnak alkalmazni, aki kizárólag ezzel a programmal foglalkozik, nem lehet vezetőedző egyik klubnál sem.

Az előkészítő tárgyalások során kiderült az is, hogy a magyar szövetség olyan szakembert keresett, akinek

-         van tapasztalata a fiatal kosárlabdázók irányításában;

-         van tapasztalata az A-csoportos bajnokságról, arról, hogyan lehet fiatal játékosokat eredményesen alkalmazni a fizikailag, taktikailag magasabb szintű kosárlabdában;

-         rendelkezik nemzetközi tudással, nemzetközi kapcsolatokkal

Váradi Kornél éveken keresztül dolgozott fiatalokkal, korábban a Falco edzőjeként nyert országos bajnoki címet az U16-os és az U18-as csapattal, emellett az U16-os, az U18-as és az U20-as válogatott mellett is dolgozott; Kecskeméten előbb a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia korosztályos csapatait, majd a KTE U20-as és NB I B-s csapatát irányította, immár második éve az NB I A-csoportos csapat vezetőedzője – a jelenlegi 13 fős felnőtt keretben hét játékos utánpótlás korú; Váradi Kornél rendelkezik a FIBA Europe által kiadott, hároméves képzés végén megszerezhető, kiemelt szakmai presztízsű, minden országra adoptálható diplomával, a Fiba Europe Coaching Certificate-tel.

Az MKOSZ hivatalosan tájékoztatta a tervéről a KTE Kosárlabda Klub Kft.-t. A szövetség a felkészülési program kidolgozására a Rátgéber László vezette Kosárlabda Specifikus Módszertani Központot kérte fel. Az intézet néhány napja tárta a szövetség szűk vezetősége elé a szakmai és személyi javaslatait, amely szerint a két szezont átfogó projekt vezetőedzői feladatainak ellátására az egyik legtehetségesebb fiatal edzőként Váradi Kornélt javasolta.

A kecskeméti vezetőség büszkeséggel vette tudomásul, hogy a szövetség kiszemeltje a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője. A klub egyik célja a megalakulása óta az, hogy Kecskemét ne csupán a játékosok számára jelentsen megfelelő szakmai hátteret a későbbi, magasabb szintű céljaik megvalósításához, hanem a sportág más szereplői is olyan képzést kapjanak, amellyel felvértezve erősíthetik a magyar kosárlabdázást, és magasabb szinten teljesedhetnek ki. A vezetőség úgy értékelte, hogy az MKOSZ felkérése óriási szakmai kihívás és nagy lehetőség Váradi Kornél számára, így – egyeztetve természetesen az érintettel - hozzájárult ahhoz, hogy a szakember kapcsolódjon az MKOSZ programjához.

Ugyanakkor a vezetőség intézkedett a vezetőedzői poszt betöltéséről, és rövid idő alatt megállapodás született Forray Gáborral, aki másfél évnyi távollét után tér vissza Kecskemétre, és a pénteki Szeged elleni bajnoki mérkőzésen már ő irányítja a csapatot.

Szerző: Komáromy András, 21-10-19 14:21