Az OSE ellen folytatódhat a győzelmi széria

Két idegenbeli sikerrel a háta mögött pénteken újra a Messzi István sportcsarnokban lép parkettre a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Forray Gábor vezetőedző úgy véli, számukra és az Oroszlány számára is létkérdés lesz a győzelem, így kemény csatára számít.

Az MVM OSE Lions mérlege öt győzelem és öt vereség eddig, és ezzel jelenleg a tabella 9. helyét foglalják el. Legutóbbi három meccsükből kettőt elveszítettek (Falco, ASE), ám előtte legyűrték hazai pályán a Szolnokot, ami jól példázza erősségüket.

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét egy rossz szériából tudott kilépni a múlt héten két remek idegenbeli győzelemmel. Előbb a Honvédot gyűrték le a fővárosban, majd a Kaposvárt hosszabbításban fektették két vállra. Így már ismét a legjobb nyolc között tudhatják magukat.

Forray Gábor, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője nehéz meccsre számít pénteken, hiszen létfontosságú lesz a győzelem megszerzése mindkét gárdának.

-Az OSE az egyik legagresszívabban védekező csapat a ligában, nagy nyomást helyeznek a labdás játékosra - hívta fel a figyelmet Forray Gábor. - Ezért nagyon nem lesz mindegy, hogyan támadunk. Támadásaik során rendre alacsony szerkezetben játszanak, és gyors tranzíciókból dobnak rendezetlen védelem ellen. Sok hárompontos kísérletet is vállalnak, egészen jó százalékkal. A lefelé, illetve kifelé válásaikra is a labdás kettő-kettőknél ügyelnünk kell, mert ezekből jól bontják a védelmet. Jól megszervezett, stabil védekezésre lesz szükségünk ellenük, támadásban pedig okosan, türelmesen kell építkeznünk, hogy megtaláljuk az üres dobóhelyzeteket. Egy kemény ütközetre számítok, hiszen az Oroszlánynak is és nekünk is létkérdés lesz ez a mérkőzés. Ha ők nem nyernek, nehéz helyzetbe kerülnek abban a tekintetben, hogy elérjék az alapszakasz felére az első nyolc hely valamelyikét, ami a Magyar Kupa-indulás miatt fontos. Kettőzött erővel fognak küzdeni, ám a mi szemünk előtt is a győzelem lebeg. Én nagyon bízom a játékosaimban, a legutóbbi sikerek plusz önbizalmat adtak számunkra. Győzni szeretnénk ismét, és ebben szurkolóink segítségére is nagy szükségünk lesz, mert ha ők ott állnak mellettünk, akkor nincs lehetetlen feladat - mutatott rá a mester.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - MVM-OSE Lions
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 11. forduló
2022. december 9., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellér, Goda László, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Farkas Zoltán

Az U20-as meccs 15 órától kezdődik, szintén a Messzi István sportcsarnokban.



Szurkolói információk

Most is lesz "van egy dobásod?!" játék értékes nyereményekért, nevezés itt!


Jegy- és bérletárak

Szerző: Komáromy András, 22-12-07 13:35

Kapcsolódó dokumentumok