Borsot tört az orrunk alá ismét a Honvéd

A támadójáték döcögött, és ez nem fért bele most sem a Honvéd ellen.


A vendégek hozták el a labdát a feldobást követően, ám Bogues két büntetőjével a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szerezte meg a roppant fontos meccs első egységeit. Lukovic is beköszönt, akit Karahodzsics követett kétszer, 8-0. Kiválóan védekezett a hírös városi alakulat, és a támadójáték is olajozottan működött, 10-0-nál időt volt kénytelen kérni a Honvéd stábja. Dokovic triplájával a budapesti gárda is elkezdte a pontgyártást, majd Filipovic és Hajdu is csatlakozott, és eltűnt a hazai előny, 10-10. Átvette az irányítást a Honvéd, 14-20-ra tudtak meglógni. A negyed végére sikerült közelebb kerülnie a KTE-nek egy hajszállal, 18-23. 


Sinik szerzett labdát, majd szépen oldotta meg a befejezést egy az egyben a védővel, 20-23. A vendégek amerikai légiósai közelről és távolról sem tévedtek, 20-28. Kucsera kettesére Wesson triplával válaszolt, majd Brown tempója is behullott, 22-33. Bogues kettő plusz egyes akciója jókor érkezett, aztán még egy ziccert tett fel eredményesen, 27-33. Lukovic a büntetővonalon volt higgadt, majd távolról sem tévedett, 32-33. Időt kért a fővárosi stáb, érezhető volt, hogy összezavarodtak elől és hátul is, ezt igyekezett Jovanovic rendezni. A félidőhöz közeledve egyre feszültebb lett a légkör, és ebből a vendégek jöttek ki jobban, 33-41.


Élesebben kezdtek a vendégek a folytatásban, majd Karahodzsics ellen faultoltak, a büntetők a helyükre kerültek, 36-46. Boguest sportszerűtlenül tartóztatták fel, mindkétszer higgadt maradt, 38-46. Dokovic az egyik oldalon, Körmendi a másikon oldotta meg, 40-48. Büntetőkből tudott csak a következő periódusban eredményes lenni a Kecskemét, a különbség nem változott, 42-50.  Brown a sarokból hintette be, míg Dramicanin a gyűrű alatt helyezkedett megfelelően, 44-53. Wittmann csapta be a komplett vendég védelmet, 46-53. Sok hibával játszott mindkét együttes, alig született pont a harmadik etap utolsó perceiben, 46-56. 


Akadozott a hazai támadójáték, de a Honvéd sem büszkélkedhetett túlzottan, egyedül Wesson talált be tőlük két és fél perc leforgása alatt, 46-58. Bogues két hárompontosa a legjobbkor érkezett a Kecskemétnél, 52-60. Négy minutummal a vége előtt tíz egyég volt a differencia Wesson trojkáját követően, 53-63. Az eddig szolidan teljesítő Henry maradt egyedül, és 55-68-ra módosította az eredményt. Időt kért Ivkovic Stojan 2:53-mal a vége előtt, hogy kidolgozzák a stratégiát a hajrára. Wittmann szállította is a tőle megszokott kritikus pillanatban dobott hármast, majd Bogues hozta még közelebb a hírös városiakat, 60-68. Honvéd időkérés következett, ezután Wittmann és Karahodzsics büntetőket dobhattak, felemás sikerrel, 62-68. Az utolsó perc a taktikai faultokkal, és az azokért járó dobásokkal telt. Wittmann hármat tett a neve mellé ebből, 65-70. Brown egyesei után Ivkovic rendelte magához tanítványait, 65-72. Hiába igyekezett, áttörést nem tudott felmutatni a Kecskemét, így a Honvéd örülhetett a végén, 67-75.

 

Ivkovic Stojan  szakmai igazgató: Gratulálok a Honvédnak. Kemény meccset játszottunk. Ami a kosárlabda részét illeti, mindent megcsináltunk, amit elterveztünk, az önbizalmunkkal van baj. A tripláink és büntetőink százaléka katasztrofális volt. Egy ilyen kevés pontos meccsen ez döntő szempont. El kell hinnünk, hogy jobbak vagyunk ennél. Dolgozunk tovább, az élet megy tovább.


Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Budapest Honvéd 67-75 (18-23, 15-18, 13-15, 21-19)
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 18. forduló
2024. január 26., péntek 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők:Benczur Tamás, Kapitány Gellért, Farkas Gábor 
MKOSZ ellenőr: Hartyáni Zsolt

Kecskemét: Sinik 2, Bogues 24/6, Ivkovic -, Lukovic 10/3, Karahodzsics 11. Csere: Wittmann 13/3, Kucsera 3, Körmendi 2, Tóth B. -, Dramicanin 2.

Honvéd: Simon -, Brown 16/3, Hajdu 6/6, Henry 6/3, Peringer -. Csere: Wesson 16/9, Bazsó -, Djokovic 16/9, Filipovics 14, Kopácsi 1.


https://netcasting4.webpont.com/?hun_24881

Szerző: Komáromy András, 24-01-26 20:37