Csanádi Kristóf klubunk sajtósaként kezdte, ma pedig már az M1 sporttartalmait gyártja

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiával szorosan együttműködve a kosárlabda minden területén folyamatosan azon dolgozik, hogy esélyt adjon a fiataloknak, legyen szójátékosról, edzőkről, sportszakemberekről. Ilyen Csanádi Kristóf esete is, aki a felnőtt A-csoportos csapatunknál volt sajtós, itt kezdett foglalkozni a kommunikációval. Klubunk büszke rá, hogy nálunk kezdte el bontogatni szárnyait, ma pedig már az M1 és M4 sporttartalmait gyártja, és a képernyőn is sűrűn találkozhatunk vele.

-    13 évig kosárlabdáztam, és a kecskeméti akadémián is voltam játékos, innen ered a sportág iránti szerelem – mesélte megkeresésünkre Csanádi Kristóf. – Mindig is érdekelt a média világa, ez Sörös Jenő ügyvezető fülébe is eljutott, és 2016-ban, mikor a Bolyaiban végzős diák voltam, megkeresett, hogy volna-e kedvem dolgozni a felnőtt csapat kommunikációjában. Én természetesen rögtön igent mondtam, majd három évig dolgoztam a klubnál, egészen 2019-ig, amikor jött egy lehetőség az MTVA-nál.

Mennyiben segítette a mostani munkád a KTE-nél megszerzett tapasztalat?

-    Rengeteget tanultam, és itt is szeretném megköszönni Sörös Jenőnek ügyvezetőnek, aki kommunikációs szakemberként egyengette a korai pályafutásomat. Mindemellett kiemelném a családias hangulatot, ami a KTE-nél uralkodik, ez megkönnyítette a mindennapi munkát. Büszke vagyok rá, hogy olyan kiváló játékosokkal dolgozhattam, mint Wittmann Krisztián, Marko Derasimovic, vagy Karahodzics Kemal.

Felbukkansz néha a Messzi István sportcsarnokban is, úgy tűnik, a kosárlabda iránti szereteted nem változott.

-    Amikor időm engedi, és nem dolgozom, akkor szívesen járok sporteseményekre, enélkül már el sem tudnám képzelni az életemet. Egyszóval a hobbim a munkám is egyben. Természetesen, ha úgy adódik szívesen kilátogatok a kecskemétiek meccsére is, jó találkozni a régi ismerős arcokkal.

Szerző: Komáromy András, 21-10-08 18:31