Hosszabbításban gyűrtük le az Oroszlányt

Két azonos mérleggel rendelkező együttes csapott össze szombaton este a Messzi István sportcsarnokban. Az MVM-OSE Lions győztes mérkőzésről érkezett, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét egy pécsi vereséggel a háta mögött lépett parkettre. A rendes játékidő döntetlennel ért véget, a ráadásban pedig a hazai csapat bírta jobban idegekkel, és nyerte meg a mérkőzést.


Pollard remek passzából Milutinovic szerezte az összecsapás első pontjait, a túloldalon pedig Burns tört be, 2-2. Több sikertelen oda-vissza támadás után Pollard ragadta meg a lehetőséget, őt pedig Karahodzsics követte zsákolással, és a ráadás büntetőt is értékesítette, 7-2. Dramicanin triplája után (10-4) időt kért a vendégek mestere az 5. Percben, és megkezdték a felzárkózást, 10-9. Jaramaz kettő plusz egyes akcióval iratkozott fel a pontszerzők közé, majd Dramicanin újabb trojkájával 16-9-re lépett meg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Kiss Dávid két büntetővel növelte a hazai fórt, Kucsera trojkájával már tíz egység volt a csapatok között, 21-11.  Végül a negyed 21-13-mal zárult.


Burns kettesére Dramicanin a saját maga harmadik hármasával válaszolt, 24-15. Carev és Parrish kosarai után kecskeméti időkérés jött 24-19-nél. Milutinovic középtávolija nyugtatta meg a hazai kedélyeket, ám nem lehetett teljesen fellélegezni, mert Minchev is elemében volt, 26-24. Pontlanná váltak a hírös városi támadások, és ezt Parrish révén megbosszulta az OSE, 26-27. A félidőhöz közeledve visszavette a vezetést a Váradi-alakulat, Pollard és Dramicanin 34-31-re módosították az állást. Garamvölgyi távolija lejött, a másik gyűrű alatt Kiss Dávid szedte vissza Jaramaz lepattanó dobását, és termelte be faulttal együtt, 36-31. Az utolsó lehetőség a vendégeknél volt, és Minchev a sarokból nem hibázott, így 36-34-gyel ért véget az első félidő. 


Egy perc alatt fordított az Oroszlány, és Parrish pontjai révén 36-41 állt a táblán. Pollard egypontosa, majd Minchev hármasa után időkérés következett hazai oldalon, 37-44. Jaramaz dobhatott kettőt sportszerűtlen fault után, a második bement, majd az ezt követő támadásból Wittmann süllyesztett el egy szép hármast, 41-46. Percek teltek el úgy, hogy egyik csapat sem talált be, vendég időkérés után pedig a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét elkezdte a pontgyártást, és egalizált Kucsera hármasával, 46-46. Két Burns kettesre egy Pollard tripla érkezett, 49-50-tel jöhetett az utolsó tíz perc.


Fej fej mellett haladtak a gárdák, a 33. percben, 51-51-nél érte be ellenfelét a Kecskemét. Milutinovic hármasa a legjobbkor érkezett (54-51), és ott volt a lehetőség még tovább növelni az előnyt, ám lépéshibát ítéltek a játékvezetők,ezt követően pedig Krasovec mester hívta magához a játékosait. Wittmann kiszorított szögből dobott tempója után ismét időt kellett kérnie a vendégeknek, 58-53.  Őrizte ötpontos előnyét a Kecskemét, két minutummal a vége előtt 62-57 állt az eredményjelzőn. Milisavljevic maradt üresen a gyűrűvel szemben, és nem hibázott, 62-60-ra zárkóztatta fel csapatát. A hazai szakmai stáb időkéréssel reagált. Hibák jöttek elő mindkét oldalon, Ruják végül betalált hét másodperccel a végső dudaszó előtt, 62-62. Váradi Kornél időt kért, hogy megbeszéljék a nyertes taktikát, Pollard tempója lejött, Karahodzsics gyanús körülmények között esett el a palánk alatt, a síp azonban néma maradt, így hosszabbítás következett.


Milutinovic betörésével kezdődött a ráadás, majd Ihring szinte lemásolta a túloldalon, 64-64. Karahodzsics ezúttal elnyűhetetlen volt, ziccerével 66-64-re módosult az eredmény. Könnyedén szerzett támadó lepattanót az OSE és egyenlített, a másik térfélen pedig csak az egyik megítélt büntető ment be, 67-66. Kettő perc volt még az extra időből, ekkor Pollard vállalkozott bátran, és jól tette, 69-66. Milisavljevic keze sem remegett meg (69-68), ám Milutinovic is higgadt maradt, 72-68. Gyors Minchev kettes után 72-70 állt a kijelzőn, aztán két egyest is elsüllyesztett, 72-72. Milutinovic a támadóidő lejárta előtt engedte el dobását, amely behullott 74-72. Minchev távoli kísérlete nem talált gyűrűt, majd faultolt az OSE, Jaramaz viszont pontatlan volt a vonalról. Tizenegy másodperc volt vissza, Minchev eladta a labdát, Wittmann viszont már esve tudta csak előre hajítani, Jaramaz nem tudta beérni. Időt kért az Oroszlány, Ihringnek egy másodperce még volt, hogy ráemelje, de nem célzott pontosan, így a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét örülhetett a drámai végjáték után, 74-72.

 

Váradi Kornél értékelése: Gratulálok mindkét csapatnak, kiváló mérkőzést játszottunk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy egy ilyen erőltetett menetben, egy ilyen fizikális mérkőzést sikerült megnyernünk. A harmadik negyedben megint voltak hibáink, de volt tartásunk, karakterünk, és tudtunk fordítani. Már-már megszokottak az egylabdás mérkőzések, így izgalomban nincs hiány Kecskeméten. Külön öröm, hogy egyre többen látogatnak ki a csarnokba buzdítani minket, amit ezúton is nagyon köszönök a csapat nevében. A mai győzelem az ő érdemük is. Meg kell említenem még, hogy nemcsak az A-csoportban, hanem az U20-as korosztályban és a NBI/B csoportjában is eredményesen szerepelnek csapataink, ami bizakodásra ad okot a jövőt illetően.

 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - MVM-OSE Lions 74-72 (21-13, 15-21, 13-16, 13-12, hossz.: 12-10)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 5. forduló
2021.10.09., szombat 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Fodor Attila, Györfy Rúben
MKOSZ ellenőr: Téczely Tamás

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 15/3, Milutinovic 17/9, Jaramaz 4, Kucsera 6/6, Karahodzsics 7. Cserék: Wittmann 5/3, Körmendi -, Dramicanin 16/12, Kiss D. 4.
Vezetőedző: Váradi Kornél

MVM-OSE Lions: Ihring 8, Mucza -, Milisavljevic 8/6, Minchev 19/9, Burns 13. Cserék: Ruják 9/9, Carev 6, Parrish 9/3, Garamvölgyi -, Dorogi -.
Vezetőedző: Sebastjan Krasovec


Fullcourt:  http://netcasting4.webpont.com/?hun_1527

Szerző: Komáromy András, 21-10-09 20:44