Idén is megvertük a Körmendet hazai környezetben

Legutóbb október 2-án játszhatott hazai környezetben a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét együttese bajnoki mérkőzést, így a szombati, Körmend elleni összecsapást nagy várakozások előzték meg. A tavalyihoz hasonlóan ezúttal is hírös városi sikerrel zárult az összecsapás a Messzi István sportcsarnokban.


Mócsán és Thames kosaraival indult a találkozó, ezt követően pedig a palánk alól Karahodzics termelte be az első hazai pontokat, 2-5. Magas fordulatszámon pörgött mindkét együttes, látványos megoldásokkal szórakoztatták a kilátogató hazai és vendég szurkolókat. A körmendieknél az amerikai légiósok vették vállukra csapatukat, és hétpontos előnyt dolgoztak ki, 7-14. Mócsán is elemében volt, újabb sikeres kísérlete után Váradi Kornél időt kért 9-18-as állásnál. A Wittmann-Dramicanin-Thomas trió pontjaival tartotta a lépést a Kecskemét, a távoli dobások viszont kimaradtak, így 17-25-tel végződött az első tízpercnyi játék. 


Horti kapott kiváló labdát a palánk alatt, és könnyedén tehette fel, majd egy lecsorgóra érkezett és pöcintette be, 21-25. A körmendi időkérés sem zökkentette ki a hazaiakat, és Wittmann kettő plusz egyesével már csak egy volt közte, 24-25. 29-29-nél érték be a vasiakat, majd Chester Lewis gyönyörű ziccerével, először a meccsen a Kecskemét vezetett, 31-29. Derasimovic kettesével 39-34-re módosult az állás, Ziga Mravljak pedig elérkezettnek látta az időt, hogy a félidő előtt kevesebb mint másfél perccel tanácskozásra hívja csapatát. Némileg sikerült zárkózniuk, a szünetre azonban megérdemelt kecskeméti előnnyel mehettek a felek, 39-36.


Williams trojkájával egalizált az Egis Körmend, a túloldalon pedig Pesakovic válaszolt, 42-39. Wittmann a tőle megszokott palánkos tempóval növelte tovább a KTE előnyét, Thames hármasával azonban ott loholt a vendég együttes a nyakukban, 44-42. Fej fej mellett haladtak a gárdák a harmadik felvonásban, majd Wittmann extra megoldásaival és Derasimovic kettesével 55-49-re lépett meg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Jól is védekezett emellett a hazai alakulat, amelyekből indulni lehetett, ennek köszönhetően 59-49-cel várhattuk a záró felvonást. 


Wittmann hárompontosa után robbant a nézőtér, majd Karahodzics is betermelte a gyűrű alól, 64-49. A körmendiek riadót fújtak, ám KTE jól tartotta előnyét, Thames révén viszont a 36. percben tízen belülre kerültek, 70-63. Wittmann nagyon elkapta a fonalat, újabb triplájával egyre közelebb volt a Kecskemét a győzelemhez, 73-63. Derasimovic is megmutatta, hogy tud távolról is eredményes lenni, kettő minutummal a vége előtt 76-66 állt a táblán. Nem engedték eztán sem fentebb kapaszkodni a vendégeket, a végén még két szép trojkával demonstrálták, hogy idén is Kecskeméten maradnak a győzelemért járó pontok. A végeredmény 82-69. 


Váradi Kornél értékelése: Hatalmas szívvel és energiával játszott a csapat. A második félidőben már a védekezésünk is agresszívabb volt, ekkor 11 pontos előnyt tudtunk kialakítani, és sikerült is megtartani, ez vezetett a sikerhez. Az erős támadó játékáról ismert Körmendet 69 ponton tudtuk tartani, ez is azt mutatja a csapat erejét. Gratulálok a fiúknak, köszönjük a szurkolók biztatását!

 

 

Duna Aszfalt -DTKH Kecskemét – Egis Körmend 82 - 69 (17-25, 22-11, 20-13, 23-20)
Tippmix férfi kosárlabda NBI A-csoport, 9. Forduló
2020.10.31., szombat 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás, Pozsonyi László, Sörlei Attila
MKOSZ ellenőr: Bodrogváry Iván


Kecskemét: Wittmann 33/18, Thomas 4, Derasimovic 14/3, Kucsera -, Karahodzsics 11/3. Cserék: Pesakovic 9/3, Dramicanin 5, Lewis 2, Horti 4.
Vezetőedző: Váradi Kornél

Körmend: Thames 17/6, Takács -, Mócsán 13, Williams 17/9, Taylor 9. Cserék: Mosley 4, Ferencz 3, Tóth -, Durázi 4, Németh 2.
Vezetőedző: Ziga Mravljak

 

 

Szerző: Komáromy András, 20-10-31 20:36