Irány az elődöntő!

Minden negyedet megnyerve, megérdemelten jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

Klobucar és Pollard ketteseivel indult a mérkőzés, amelyekre Coleman reagált, 2-4. Johnson hármas és kettő plusz egyes akció következett, fordított a Nyíregyháza, 8-4. Pollard szedte össze a lepattanót és tette vissza, őt pedig Milutinovic követte ziccerből, 8-8. Wittmann kiválóan állt bele a triplába, utána pedig Klobucar is lemásolta őt, 8-14. Időt kértek a nyírségiek, ám Dramicanin volt az, aki a rövid taktikai értekezlet után feliratkozott a pontszerzők közé, 8-16. Bazsó hármassal jelentkezett, míg a túloldalon Wittmann, Lukács és Karahodzsics is kintről volt pontos, 15-27. A Nyíregyháza a negyed végén még tudott zárkózni, 20-27-tel ért véget az első tíz perc.


Pontatlan támadásokat vezettek a csapatok a folytatásban, közel három perc telt el az etapból, amikor Milutinovic oldotta meg higgadtan, 20-29.Dramicanin a büntetővonalról kétszer is eredményes tudott lenni, majd Pollard tempója is behullott, 20-33. Kiss Benedek és Coleman kezdte meg a nyírségiek pontgyártását a negyedben, 25-33. Wittmann passzából Fazekas termelte be, utána pedig Dramicanin volt határozott a palánk alatt, 25-37. Milutinovic kapta teljesen üresen, és nem habozott, 25-40. Kiss Benedek révén tudott bejönni tíz egység alá a Nyíregyháza, 32-41. A kilencpontos differencia megmaradt, 34-43-mal mehettek szünetre a felek. 


Klobucar lendületes akciója nyitotta a harmadik negyedet, a másik oldalon pedig Coleman gyötörte be, 36-45. A sarokból Milutinovic kiválóan engedte el, majd Kucsera termelte be, 36-50. Őrizte magabiztos előnyét a KTE, nem engedték tíz ponton belülre ellenfelüket. Johnson trojkájával aztán az etap derekán nyolcra csökkent a differencia, 44-52. Pollard azonban gondoskodott róla, hogy ez ne maradjon sokáig így, betöréseivel nem tudtak mit kezdeni, 46-58. Időt kért Pethő Ákos, hogy felrázza a nyírségieket, ám jelentősen nem tudták csökkenteni hátrányukat, 50-61-es állással jöhetett a zárás. 


Dramicanin remekül emelte rá a hármast, lendületet adva csapatának az utolsó felvonásra, 50-64. Klobucar kettesére Johnson triplával reagált, 53-66. Karahodzsics egy furcsa mozdulattal varázsolta be a játékszert a gyűrűbe, 53-68. Suarez csak az egyik büntetőt értékesítette a másik térfélen, az utolsó öt perc 54-68-cal kezdődött meg. Dramicanin rutinosan küldte el ellenfelét egy dobócsellel, majd higgadtan tette fel, 54-70. A Nyíregyháza szakmai stábja taktikai értekezletet tartott, a kinti kísérleteik viszont ezután sem ültek. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét magabiztosan menedzselte a hátralévő perceket is, és megérdemelten nyert. A végeredmény: 63-77.

Pénteken 18 órától az elődöntőben a Szolnoki Olajbányász lesz az ellenfelük a debreceni Főnix Arénában. 

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálok a játékosaimnak, köszönöm nekik ezt a hozzáállást. Ma a védekezésünk volt a kulcs, hiszen 60 pont körül tartottuk az ellenfelünket, valamint belekényszerítettük őket sok eladott labdába. Megérdemelten nyertünk, kontrolláltuk a meccset. Gratulálok a Nyíregyházának is, mert végig küzdöttek. Büszke vagyok a csapatra, hogy bent vagyunk a legjobb négyben. Köszönjük szurkolóinknak, hogy biztattak minket itt Debrecenben is. Holnap folytatjuk, innentől csak a Szolnokra fókuszálunk.

HÜBNER Nyíregyháza BS – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 63-77 (20-27, 14-16, 16-18, 13-16)
Magyar Kupa, negyeddöntő
Debrecen, Főnix Aréna
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Minár László Balázs, Kovács Nimród János

Nyíregyháza: Johnson 15/9, Kiss B. 8/6, Pipiras 7/3, Coleman 8, Suárez 5. Cserék: Bus 4, Kozák -, Szobi 3/3, Bazsó 5/3, Mokánszki 8, Madár -, Anda -.
Vezetőedző: Pethő Ákos

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Pollard 12, Milutinovic 12/6, Klobucar 16/6, Dramicanin 11/3, Kiss D. 2. Cserék: Wittmann 12/9, Lukács 3/3, Fazekas 2, Kucsera 2, Karahodzsics 5/3, Tóth -.
Vezetőedző: Forray Gábor

 

Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hun_cup_28

Szerző: Komáromy András, 22-03-31 22:14