Küzdelmes mérkőzésen végül a Falco örülhetett

A küzdés, akarás megvolt, ám a Falco a hibákat kegyetlenül megbüntette.

 

0-7-tel indított a Falco, majd Townes révén megszületett az első kecskeméti kosár is, 2-7. Forray Gábor az 5. percben kénytelen volt időt kérni, hogy rendezzék a sorokat, ekkor 2-12 állt a táblán. Kucsera egy triplával jelezte, hogy megértette az intelmeket, 5-12. Klobucar büntetőivel zárkózott tovább a KTE, 9-14. Karahodzics is feliratkozott a táblára, 11-14-nél már Milos Konakovnak kellett fejmosást tartani. Borisov hármasával egalizált a KTE, 14-14. Karahodzics állhatott a vonalra, az egyik beesett, 15-14. 


Barac zsákolására Borisov válaszolt a második negyed elején, 17-16. Felváltva estek a kosarak, Borisov percei voltak ezek a kecskeméti oldalon, őt pedig Townes követte egy szép betöréssel, 28-25. Pot kettő plusz egyes akciójával fordított a vasi gárda, 28-30. 32-32-nél Klobucarnak ütöttek oda, miközben beleállt a trojkába. A megítélt büntetőkből kettőt értékesített, és ezzel újra  a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnél volt az előny, 34-32. Cowels távolijával 35-35-re módosult az állás, s ezt követően pontosabbá vált a vendég együttes, így 37-44-gyel mehettek szünetre a csapatok. 


Brown lépett be az alapvonalról és tette fel határozottan, míg a túloldalon Wittmann villant meg, 39-46. Pontosabb volt a befejezéseknél a Falco, és 41-50-re megléptek. Borisov hármasa épp a legjobbkor esett be, 44-50. Dramicanin büntetőivel olvadt tovább a hátrány, 46-50. Barac és Cowels vette hátára a vasiakat, 46-54. A másik palánknál Kucsera mindkétszer pontos volt a büntetővel, 48-54. Véleményes szituációk után tízre nőtt a vendég fór, 48-58. Klobucar egypontosát követően jött egy tripla, ami után időt kellett kérnie a KTE stábjának, 49-61. Karahodzics küzdötte be a bőrgolyót a gyűrűbe, de a ráadás büntető nem ment be, 51-61. Szép labdajáratás után Wittmann a sarokból hintette be a triplát, 54-61. Visszaállt a tízpontos differencia, de Karahodzics gondoskodott róla, hogy ez nem tartson sokáig, 56-64. Sikertelen távoli kísérletek után Pot törte meg a gólcsendet, 56-67. 


Townes vitte végig az akciót a záró felvonás legelején, 58-67. Kovács tempójára Dramicanin a palánk alól válaszolt, viszont ezt követően két támadásnál is második szándékból tudott eredményes lenni a Falco, ezért 60-73-nál időt kért Forray Gábor. Townes kavarta meg a vendég védelmet, majd növelte saját és csapata pontjainak számát, 62-73. Kovács nagyon elkapta viszont a fonalat a vendégeknél, nem volt rá ellenszer, 62-76. Karahodzics kettese után újabb érthetetlen ítélet született, ebből a Falco büntetőhöz jutott, majd támadhatott is, 64-79. Townes és Klobucar volt a főszereplő, 70-81-re jött fel a KTE öt perccel a vége előtt. Perl kintről, Brown pöciből tudott betalálni, 70-86-nál Forray-mesternek magához kellett rendelnie fiait. Igyekezett visszajönni a mérkőzésbe a Kecskemét: Borisov és Kucsera fontos kosaraival 79-90 állt a táblán, ekkor még 1:50 volt vissza a találkozóból. Mindent megtettek a hírös városiak, de a címvédő nem engedte ki keze közül a győzelmet. A végeredmény: 85-95.


Forray Gábor vezetőedző értékelése: Az első félidőben az utolsó másfél percért vagyok bosszús, mert ott úgy állt a meccs, hogy mi is vezethettünk volna a szünetben. A Falco magasabb sebességben és fizikálisabban játszik, mint mi, ezért csak akkor tudunk eredményesek lenni, ha 100%-osan koncentrálunk, nem hibázunk. Ugye ez nagyon nehéz. Voltak eladott labdáink, amikből azonnal kontrát kaptunk, és ahelyett, hogy mi vezettünk volna, megléptek tőlünk. Sok energiát emésztett fel, hogy ezeket ledolgozzuk. Szurkolóinknak köszönöm a biztatást, ma is kitettek magukért. Folytatjuk a munkát, most jönnek azok a meccsek, ahol lesz igazán keresnivalónk. A Falconak sok sikert a nemzetközi szerepléshez, gratulálok a győzelmükhöz.

 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 85-95 (15-14, 22-30, 19-23, 29-28)
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 7. forduló
2022. november 18., péntek 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: Papp Péter, dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter
MKOSZ ellenőr: Dernei Gábor


Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Townes 13, Klobucar 13/3, Ivkovic -, Dramicanin 6, Karahodzsics 10.
Cserék: Boriszov 22/12 ,Kucsera 12/6, Wittmann 9/6, Fazekas -.


Falco Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 17/3, Kovács B. 20/9, Brown 10/3, Tiby 4, Keller Á. 6.
Cserék: Cowels 18/15, Sövegjártó -, Perl 10/3, Barac 8, Krivacevic 2.

 

Fullcourt: https://netcasting4.webpont.com/?hun_1742

Szerző: Komáromy András, 22-11-18 20:28