Nagy izgalmak és sokat érő siker az évnyitón

Körömrágós lett a vége, pedig a félidőben már közel 20-szal vezetett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.

A KTE hozta el a labdát, ám Meszlényi révén a Sopron szerzett vezetést, amelyre utána Karahodzsics reagált. Griffint nehezen lehetett tartani, távolról és betörésből is eredményes volt, 2-7. Bogues hárompontosa a legjobbkor érkezett, ám gyorsan újra meglépett az SKC, így Forray Gábornak időt kellett kérnie, 5-15. Wittmann kiváló triplájával és Karahodzsics kettesével jött közelebb a KTE, 10-16. Dramicanin és Sinik villanásaival már csak három volt közte, 19-22. Az első tíz perc végül 22-26-tal zárult.


Dramicanin vette hátára a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet, pontjaival 27-28-ra módosult az eredmény. Időt kért a Sopron. Vendég kettesre Bogues hármassal válaszolt, és egyenlített ezzel, 30-30. Az amerikai aztán a büntetővonalról is pontos volt, és átvették ezzel a vezetést, 32-30. Belendült a hírös városi henger, 36-30-nál a vendégeknek kényszerű taktikai értekezletet kellett tartaniuk. Tóth Barnának ütöttek oda, háromból kettőt elsüllyesztett, 38-30. Dramicanin és Wittmann távolról volt precíz, és tíz fölé nőtt a különbség, 43-30. A félidő előtt még rá tudott tenni egy lapáttal a Kecskemét, 51-32.


Fordulás után Nichols és Molnár hozta feljebb az SKC-t mezőnyből és büntetőkből, 51-38. Karahodzsics révén a KTE is elkezdte a ponttermelést, őt pedig Bogues követte egyesekkel, 55-38. Bogues dudaszó pillanatában engedte el a trojkát, 58-40. Felgyorsult a játék, és ebből a Sopron tudott profitálni, 58-46. Karahodzsics faulttal együtt gyötörte be a játékszert, és a plusz büntető is a helyére került, 61-46. Két vendég kosárra Wittmann reagált a vonalról, 63-50. Az etapot Karahodzsics kettese zárta, 65-52. 


Amit Banyard kihagyott, azt a túloldalon Dramicanin higgadtan oldotta meg, 67-52. Soproni pontokat követően Lawrence zsákolt hatalmasat, 69-55. Molnár tíz egységnyire csökkentette a differenciát a felek között, 69-59-nél Forray Gábor időt kért. Újfent Lawrence volt ellenállhatatlan, 71-59. Griffin percei következtek, 71-64 zárkózott pontjaival az SKC. Karahodzsics pöcizett vissza egy lecsorgót, ám Griffin rögtön reagált erre kintről, 73-67. Da Silva is behintett egyet, így már csak három egységre olvadt a KTE előnye. 73-70-nél újabb hazai időkérés jött. Dramicanin hármasa ennél jobbkor nem is jöhetett volna, 76-70. Két soproni kettesre Dramicanin reagált triplával, 79-74. Griffin oldotta meg, majd Meszlényi zsákolt, 79-78. Jöttek sorra a taktikai faultok a vendégek részéről, és sportszerűtlennek ítélték az egyiket. Karahodzsics az egyik büntetőt bedobta, majd hozhatták a labdát. Wittmannak csaptak oda aztán, ő a másodikat értékesítette, 81-78. Időt kért a Sopron, állva tapsolt a kecskeméti közönség 12 másodperccel a vége előtt, hogy kedvenceik kivédekezzék a vendég akciót. Griffin dobhatott kettőt, és nem remegett meg a keze, 81-80. Wittmannak sem a másik térfélen, 83-80. Nichols még beleállt egy hármasba, de az lecsorgott, így a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét sokat érő sikerrel kezdte a 2023-24-es évadot. 

Forray Gábor vezetőedző: Mindig nehéz hazai pályán kezdeni egy új évet, mert még fokozottabb az elvárás magunkkal szemben, hogy győzzünk. Ez ma sikerült szerencsére. Gratulálok a játékosaimnak, és a közönségnek, hogy fantasztikus energiákat adták nekünk a kritikus pillanatokban. Nem jól kezdtünk, de aztán váltani tudtunk, és a második negyedben jó védekezéssel és támadásokkal kiépítettünk egy nagyobb előnyt. Felhívtam a figyelmet a félidőben, hogy még nincs vége a meccsnek, és igazam is lett. Az extra triplákat elkezdte bedobni a Sopron, mi pedig úgymond vatikáni védekezéssel, imádkozva néztük ezt. A küzdeni tudásunk jeles volt viszont, és ez nélkülözhetetlen volt a sikerhez. Élcsapatot vertünk ma meg úgy gondolom. Sok sikert kívánok az SKC-nak  a folytatásra.

Karahodzsics Kemal játékos: Nagyon fontos meccset nyertünk meg egy erős Sopron ellen. Az első negyed után a másodikban kiválóan játszottunk, ott nyertük meg a meccset. A második félidő hibáit javítanunk kell. Új még a csapat, de hétről hétre erősebbek és egységesebbek vagyunk. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy erőt adtak a nehéz periódusokban.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Sopron KC 83-80 (22-26, 29-6, 14-20, 18-28)
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 1. forduló
2023. szeptember 29., péntek 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

Kecskemét: Sinik 4, Bouges 17/12, Ivkovic 1, Dramicanin 18/6, Karahodzsics 16. Csere: Lawrence 10, Wittmann 11/6, Tóth Barna 6, Kucsera -.

Sopron: Nichols 21/6, Meszlényi 4, Griffin 23/9, Da Silva 13/3, Molnár 9. Csere: Banyard 6, Csendes 3/3, Polster -, Sitku 1.


https://netcasting4.webpont.com/?hun_23721

Szerző: Komáromy András, 23-09-29 21:08