NBIB: Zsinórban 4. meccsét is megnyerte az U23

Kedden este a Békés ellen folytatta a bajnokságot az NBIB zöld-csoportjában a KTE-Duna Aszfalt U23-as alakulata.

Lendületesen, 7-0-ás rohanással indította az összecsapást a kecskeméti együttes, majd aztán a Békés is magára talált, és megkezdték a pontgyártást. A második etapban kiegyenlített küzdelem folyt, a hazai együttes azonban végig uralta a játékot, és őrizte előnyét. A szünet után jöttek bele igazán a hírös városi fiatalok, és itt építették ki azt az vezetést, amellyel aztán az újabb győzelmet is bezsebelték. Ez volt zsinórban a negyedik sikerük a B-csoportos bajnokságban, így továbbra is veretlenül állnak a felnőttek között.

Ivkovic Stojan vezetőedző értékelése: Sikerült jó játékot nyújtanunk, és a felnőttek között ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk érett kosárlabdát produkálni. A Békés egy jó csapat, biztos vagyok benne, hogy megnehezítik majd mások dolgát is. Nekünk most abban is kell gondolkozni, hogy a héten vannak előrehozott érettségik, iskolai bajnokságban mérkőzések, úgyhogy feszes a program a fiúk számára, meg kell találnunk az egyensúlyt. Gratulálok mindkét együttesnek, egy jó mérkőzést játszottunk, amelyből tudtunk ismét sokat tanulni.

 

 

KTE-Duna Aszfalt U23 – Békés 79-66 (12-9, 18-17, 33-22, 16-18)
Férfi kosárlabda NBIB zöld-csoport, 4. forduló
2021.10.19., 19:00 @ Mercedes Sport Akadémia
Játékvezetők és MKOSZ ellenőr: Vadász Csaba, Mintál Csaba, dr. Danka Péter (Téczely Tamás)

Kecskemét pontszerzők: Kőházi 3, Körmendi 3/3, Kucsera 17/3, Tóth Barna 12/3, Kiss D. 14, Takács E. 6/3, Tóth Balázs 2, Ivkovic 7/3, Botka 3/3, Velkey 12/12.

Fullcourt: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_736

Szerző: Komáromy András, 21-10-19 21:36