Nincs könnyű helyzetben Forray Gábor a soproni meccs előtt

Vasárnap 14.05-kor az M4Sport+ is műsorára tűzi a Sopron KC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét összecsapást a 10. fordulóból.

A házigazdák öt meccs óta nyeretlenek, sérülések és betegségek nehezítették dolgukat az elmúlt időszakban. Chauncey Collins sérülése miatt új légióst is kellett keresniük az irányító posztra, és Rickey McGill személyében meg is találták. Jelenleg a tabella 12. helyén állnak 2 győzelemm és 6 vereséggel. 

Kecskeméten sem volt zavartala a felkészülés a vasárnapi találkozóra, ugyanis koronavírusra utaló tüneteket produkált három játékos is. Forray Gábor vezetőedző sincs tehát könnyű helyzetben a vasárnapi fontos bajnoki összecsapást megelőezően, amelyet a 3. pozícióból várhatnak tanítványaival.

-A Sopron jelenlegi helyezéséhez, és hogy már öt meccs óta nyeretlenek, ahhoz nagyban hozzájárult az, hogy sérülésekkel, betegségekkel küszködtek - mondta Forray Gábor. - Sikerült pótolniuk a távozó légiósukat nemrég, ismét öt amerikai van a keretükben. A magyar kosárlabdázók is visszatértek Juhos kivételével, úgyhogy gyakorlatilag komplett csapattal várhatják a meccset. Ráadásul nekik elmaradt a fordulójuk a hétvégén, több mint egy hetük volt rendeznie a soraikat. Branislav Dzunic a már tőle megszokott stílust igyekszik meghonosítani Sopronban is. Gyors kosárlabdát játszanak, sok korai pick and roll és egy-egy elleni játék jellemzi őket, míg védekezésben agresszívan lépnek fel, és az így szerzett labdákból igyekeznek indítani támadásaikat. Nekünk ezt kell meggátolni, minél több felállt védelem elleni játékra kell kényszerítenünk őket. Nálunk adódtak problémák, betegségek nehezítették a felkészülésünket. Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan milyen összeállításban tudunk pályára lépni Sopronban. Az élet nagy rendező, felülírta az eredeti elképzeléseinket, ám ettől függetlenül természetesen győzni szeretnék vasárnap, és ezért mindent megteszünk majd. Bizakodó vagyok, pozitív szériában vagyunk. Egy idegenbeli győzelem nagy lépést jelentene céljaink elérése felé! - hangsúlyozta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője.

Sopron KC -Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Tippmix Férfi NBI A-csoport, 10. forduló
2021.11.14., vasárnap 14.05 @ Novomatic Aréna
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Csabai-Kaskötő Brigitta, Jakab László Imre
MKOSZ ellenőr: Páli dr. Kálmán

Az U20-as mérkőzést 16.45-től rendezik.


Információk a kecskeméti szurkolók számára

Jegyeket a helyszínen lehet megváltani. A felnőttek 1600 forintért, a diákok és nyugdíjasok 1100 forintért vásárolhatják meg a tikketeket. 

Kötelező maszkhasználat nincs. 

Védettségi igazolvány és fényképes személyazonosító igazolvány bemutatása kötelező.

Szerző: Komáromy András, 21-11-12 09:31