Rutinos bedobó érkezik Kecskemétre

A 30 éves szerb nemzetiségű bedobó, Andreja Milutinovic a litván élvonalból érkezik a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméthez.

Andreja Milutinovic a szerb FMP Belgrád csapatában kezdte meg kosárlabda pályafutását, és olyan magas szinten teljesített, hogy minden korosztályos válogatottban számítottak rá Szerbiában. Miután a felnőttek között is meghatározó tagja lett az FMP-nek, három év után a legendás Crvena Zvezda együtteséhez igazolt - mindkét együttessel szerepelt az ABA Ligában.

Külföldi karrierjének első állomása Spanyolország (Forca Lleida) volt, majd Görögországba (Apollon Patras) vezetett az útja, innen visszatért hazájába, és két évig a Partizan Belgrádot erősítette.

2016-ban a görög első osztályban játszott a Koroivos gárdájában, majd Franciaországban (Saint-Chamond), Katarban (Al Sadd) és Romániában (Dinamo Bukarest) kosárlabdázott. A szomszédos ország első ligájában átlagosan 30 percet töltött a parketten, és 16.4-es pontátlaggal büszkélkedhetett a 199 cm magas játékos (nem mellesleg 40 százalék felett triplázott).

Az előző idényt a litván élvonalban szereplő Pieno együttesében töltötte, 22 mérkőzésen átlagosan 6.5 egységet jegyezhetett.

Váradi Kornél vezetőedzőnk szerint rutinos, nagy játékintelligenciával rendelkező játékossal sikerült megerősíteni a keretet, aki jól illeszkedhet a következő szezonra elképzelt játékrendszerbe.

„Milutinovic végigjárta a szerb kosárlabda iskolát, magasan képzett, jó játékos, immár jelentős nemzetközi rutinnal a háta mögött – mondta az új igazolásról Váradi Kornél. – Úgy gondolom, hogy minőségi játékost sikerült Kecskemétre csábítanunk. Kiváló szellemiségű kosárlabdázó, aki fizikumával és magasságával védekezésben és támadásban is fontos szereplője lesz a keretünknek.”

Szerző: Komáromy András, 21-07-26 16:27