
Szoros csatát vívtunk az OSE ellen fiatalokkal a főszerepben.
Kiválóan kezdett a Kecskemét, és hétpontos előnyre tett szert, 4-11. Ezt követően zárkózott az Oroszlány, és két egységre csökkent a differencia, 12-14. Kiegyenlített volt a küzdelem ezt követően. Kelenföldi dobott be két büntetőt, majd Kertli emelte be egy tempót. Sertovic célzott pontosan távolról, Tóth is a túloldalon, Sejfic pedig elérte a 10 pontot. Tóth jegyzett egy kettest is, Major reagált kettő plusz egyes akcióval, majd Sejfic büntetőivel átvette a vezetést az OSE. Ivkovics és Dautovics pontjaival fordult a kocka, de végül Sertovic büntetői zárták az etapot, 26-27.
Asztalos hármasával folytatódott a játék, Randolph és Kelenföldi váltott kosarat, majd Dautovics fejezett be egy lerohanást. A kecskeméti légiós a büntetőkkel is jól sáfárkodott, így nyolc ponttal meglépett a Kecskemét, aztán Sejfic sietett megint a hazaiak segítségére, 30-36. A hazai center akcióját Kertli ellensúlyozta egy triplával, utána Balsay tett két pontot az oroszlányi közösbe, majd Csuti hozta fel egy pontra a csapatát. Schöll kettesére Sejfic felelt, Asztalos egy büntetőt dobott be, 43-42 . A következő szakaszban mindkét csapat büntetőkből szerezte a pontokat, aztán Takács dobott be egy trojkát, majd Dautovics szerzett két pontot. A félidő végéig maradt a szoros állás, egy ponttal a hírös városiak álltak jobban a szünetre vonulva, 50-51.
Csuti középtávolija nyitotta a második félidőt, a másik oldalon Tóth ment végig, majd Sejfic küzdött addig, amíg sikerült begyötörnie a labdát. A center folytatta a pontgyártást, míg Körmendi már a harmadik hármasát dobta, 58-56. Asztalos nehéz helyzetet oldott meg, a másik oldalon pedig Sejfic tett vissza egy támadólepattanót, amire Dautovics talált be kintről. Sejfic második esélyből talált a gyűrűbe, Asztalos egy pontot a vonalon hagyott, Takács dobta a hármast, 65-62. Asztalos azonnal válaszolt, Kertli tripláját követően időt kért Forray Gábor, Randolph ment ziccerig kétszer egymás után. Csuti folytatta a hazaiak jó sorozatát, Randolph szerzett labdát és két pontot, Sejfic átlépte a 30 pontot, 76-68.
Triplákkal indult a negyedik negyed: egyet Dautovics, egyet Takács vállalt, utána Sejfic ment ziccerig. Asztalos jutott el könnyedén az oroszlányi gyűrűig, majd Sejfic használt ki egy védelmi hibát. Dautovics nehéz dobást értékesített, Tóth 2+1-et csinált, a másik térfélen Randolph lépett elő ismét, 85-78. Körmendi bedobott egy fontos hárompontost, aztán az OSE-nál Csuti vitte át a ziccert a gyűrű alatt, majd Randolph és Csuti növelte tovább a differenciát, 92-81. A hajrában már nem volt idő a fordulatra, a végeredmény: 96-86.
Hegedűs Gergely edzői értékelése: Nagyon büszkék vagyunk a fiatal játékosainkra, mert gyönyörűen játszottak. A végén sajnos kifutottunk a szuflából. Gratulálunk az Oroszlánynak a bennmaradáshoz.
MVM-OSE Lions - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 96-86 (26-27, 24-24, 26-17, 20-18)
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 10. forduló
2026. május 23. szombat 18:00 @ Szegedi Sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Győrffy Pál Attila, Jankovics Viktor Zsolt
MKOSZ ellenőr: Hoffmann Gergely
Oroszlány: Williams -, Randolph 18/3, Balsay 2, Csuti 14/6, Sejfics 39. Csere: Major 3, Peringer -, Takács Zs. 9/9, Sertovics 11/9.
Kecskemét: Tóth B. 12/3, Ivkovics 2, Körmendi 12/12, Dautovics 21/9, Schöll 2. Csere: Kertli 10/6, Asztalos 16/6, Kelenföldi 11, Karahodzsics -.
Szerző: -, Tegnap, 21:48


-






