Változás a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai vezetésében

Egyelőre nem az elvártak szerint szerepel a bajnokságban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, a csapat tíz forduló alatt két győzelmet szerzett. A szombati, Körmenden játszott mérkőzést követően Forray Gábor vezetőedző találkozót kért Ivkovic Stojantól, a klub szakmai igazgatójától.

„Sok oka van annak, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültünk – mondta Forray Gábor. – Már a szezon előtt változtatnunk kellett, ugyanis Kiss Dávid, a válogatottban is szerepelt centerünk szemsérülés miatt nem lehetett tagja a csapatnak, így felborult az általam elképzelt szerkezetű játékoskeret. Többször voltak sérültjeink, persze nyilván másik csapatoknál is voltak hiányzók, de nálunk minden ilyen helyzet felnagyítódik, a mi játékfilozófiánk ugyanis a játékosok stabil együttműködésére épül, s ha ebből kiesik egy-egy fontos szereplő, bajba kerülünk. A vereségek miatt ráadásul görcsössé, bizonytalanná váltunk. És nyilván nekem is megvannak a hibáim, a felelősségem. Az előző szezonokban is megéltünk nehéz időszakokat, voltak máskor is vereségeink sorozatban, de akkor ezt százszázalékos koncentrációval sikerült megállítani. Emlékszem, amikor két éve negyedikek lettünk a szezon végén, decemberben és januárban tizenegy meccsből kettőt nyertünk meg, végül kiemelkedő eredményt értünk el. Most azonban más a helyzetem. Pszichésen kimerültem. Októberben veszítettem el édesanyámat. Nem beszéltem erről igazán senkinek, mert nem szeretem összekeverni a magánéletet a munkával, de az utolsó hónapok nagyon megviseltek. Ráadásul a csapattal sem voltunk sikeresek, s most úgy érzem, elfáradtam. Ezért jeleztem Ivkovic Stojannak, hogy szükségem lenne néhány hétre, hogy fel tudjak töltődni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy megértett, és lehetőséget ad erre."


A csapat felkészülése a szakmai stáb tagjainak irányításával természetesen tovább zajlik. Pénteken 18 órakor a NKA Universitas Pécset fogadja a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban.

Szerző: Komáromy András, 23-12-04 18:23