Végig vezetve egyenlítettük ki az elődöntő párharcát

A rájátszás elődöntőjében a második mérkőzést rendezték szombaton Kecskeméten, ahol a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az Egis Körmendet fogadta. A KTE végig kézben tartotta a mérkőzést, így megérdemelten nyert és egyenlített.

Savic kosarával indult a találkozó, nem sokkal ezután már Gordon tesztelte a kecskeméti gyűrű strapabírását, majd a hazaiak első pontjait Pollard szerezte egy szép tempóból, aki aztán Karahodzsidot is kihagyhatatlan helyzetbe hozta (4–4). A mérkőzés elején kevésbé volt érezhető az a dominancia, amit a gyűrű alatt mutatott az első meccsen a Körmend, és Pollard büntetővel fordított is a KTE. A meccs első hármasát Savic süllyesztette el, majd White is bedobott egy tempót (6–9). A Körmend már az első mérkőzésen is nagyon feszes és szigorú védekezést mutatott a kecskeméti irányítókon, ebből ezúttal sem engedtek a Vas megyeiek, labdaszerzés is lett belőle. A Kecskemét eközben zónával igyekezett válaszolni, ami az első negyedben nem működött rosszul, mivel nem igazán találta a dobásait a Körmend. Gordont ugyan meg tudták találni egy-egy jó leválás után, de a másik oldalon Jaramaz hármasa volt erre a válasz, és Pollard is több alkalommal bolondította meg védőit (11–13). Az utolsó percekben hol egyik, hol másik csapat tudott vezetni, az utolsó percekbe egy oktatókönyvekbe illő Karahodzsics horoggal léptek be a csapatok, amit további négy pont követett a záró sípszóig a válogatott centertől (20–16).

A második negyed Henry pontjaival vette kezdetét, de erre Pollard válaszolt egy tökéletes középtávolival (22–18). Milutinovic jól célzott kintről, míg másik palánk alatt nagyon sok munkát tett bele a védekezésbe a Kecskemét, érzhetően nem ízlett ez a vendégeknek. A Kecskemét magasemberei is kitűnően dolgoztak, Kiss is jól forgatta meg emberét, így jött is a vendég időkérés (27–20). Savic hárompontosa már nagyon kellett a Körmendnek, de Wittmann specialitásával, a táblás triplával válaszolt erre. Kialakult egy dobópárbaj, amibe Stokes is beszállt, Forray Gábor azonban jobbnak látta, ha megnyugtatja a kedélyeket egy eligazítással (30–27). El is vesztették kicsit a célzóvizet ezután a csapatok, de Savic, majd Karahodzsics is a palánk alól volt eredményes (33–29). Az első meccsen domináló Gordont nagyon jól levette ezúttal a hazai gárda a parkettről, miközben Karahodzsics remekelt, igaz, cserébe Savic lépett elő a körmendiek vezérévé, akit rendre megtaláltak a gyűrű közelében. Kettő perc sem volt hátra, amikor Pollard dobott nagyon fontos hármast, ezt rögtön időkérés is követte (37–31). Az utolsó percet White ziccere nyitotta meg, ami tulajdonképpen le is zárta a játékrészt (39–35).

Milutonovic volt eredményes szünet után a palánk alól, a Körmend első dobásai viszont pontatlanok voltak, a vendégeknél továbbra se sült stabilan a keze bárkinek is kintről, ráadásul Gordonnak sem akart megfordulni a szerencséje. Jó két perc után Savic betörése törte meg a jeget, amire Jaramaztól érkezett meg a válasz (43–37). Nem potyogtak ebben az etapban a kosarak, de ebből a vendégek jöttek ki jobban, időt is kért Forray Gábor (43–41). Kiss is hozzátette a magáét, majd Milutinovic harcolt ki egy labdaszerzést, Pollard betörése után aztán már újra kényelmes volt a kecskeméti előny (47–43). Gordon ugyan faulttal együtt betalált, de Jaramaz gyorsan lehűtötte a vendég lelkesedést. Karahodzsics is nagyon élt ezen a napon, akit szabálytalanul sem tudtak tartani, ráadásul kitűnően védekezett ezután (52–45). Közelített a tíz pontos előnyhöz a KTE, Pollard sokadik kitűnő betörése után jött is a körmendi időkérés. Henry ugyan betalált ezután, de Pollard három védővel a nyakán, faulttal együtt volt eredményes. Henry perce volt ez, aki igyekezett elállítani a „vérzést”, így tíz alatt tudta tartani a különbséget (57–50).

Nagyon sokat fejlődött lepattanózásban a második meccsre a Kecskemét, így az első percet végig is támadták, végül Wittmann egy hármast is elsüllyesztett (60–50). Nem találta a ritmust a Körmend, Durázi két büntetőt is rontott, White pedig a gyűrűt sem találta el kintről, végül Wittmann fejezett be könnyedén egy gyorsindítást, ami után megint jöhetett a vendég időkérés (62–50). Ez sem segített, újabb vendég eladott labdát jegyezhettünk fel, de közel három minutum után Doktor hármasa azért beszédült már. Megtorpant kicsit a Kecskemét is, Stokes tempója után Forray Gábor azonnal reagált is (62–55). Jaramaz keze ismét nem remegett meg fontos pillanatban, erre Gordontól érkezett a válasz egy gyorsindítás végén, de Karahodzsics zsákolása a hazai közönséget ugrasztotta talpra (66–57). Akadozott ugyan kicsit a kecskeméti támadójáték, de mivel sok volt a vendég fault, büntetőkkel tartotta előnyét a KTE. Igyekezett gyorsítani a játékot a Körmend, ebből két Henry kosár is született, majd Stokes is betalált, így az utolsó kettő perc még izgalmasnak tűnt (68–65). Karahodzsics a legjobbkor dobott be egy ziccert, majd jött egy körmendi támadóhiba, Jaramaz triplája pedig porrá zúzta gyakorlatilag a vasi reményeket (73–67).

Forray Gábor vezetőedző: Köszönöm a csapatomnak a mai hozzáállást, a közönségünknek pedig a fantasztikus biztatást. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. A védekezésünk jól működött, ez vezetett a sikerhez. Volt egy két periódus támadásban, mikor kapkodtunk, akkor gyors kosarakat kaptunk, ezért nem tudtuk előbb lezárni a meccset. Nincs semmi eldőlve, 1-1 a párharc állása, kedden jön a következő derbi. Egy meccset valahogyan meg kell nyernünk Körmenden, ha a döntőbe szeretnénk jutni. Mindig a következő mérkőzés van fókuszban, holnaptól már a keddi összecsapásra készülünk. 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Egis Körmend 73–67 (20–16, 19–19, 18–15, 16–17)
Kecskemét, 1300 néző. Vezette: Cziffra Cs., Kapitány G., Győrffy P.

Kecskemét: POLLARD 20/3, Jaramaz 12/6, Milutinovic 8/6, Kucsera -, KARAHODZSICS 18. Cserék: Wittmann 11/6, Ivkovic -, Kiss 4.
Vezetőedző: Forray Gábor

Körmend: Stokes 9/3, White 8, Martinez -, SAVIC 17/6, Gordon 12. Cserék: Doktor 3/3, Takács 4, Ferencz 2, Durázi -, HENRY 11, Krivacsevics 1.
Vezetőedző: Antonis Constantinides

A három győzelemig tartó párharc eredménye: 1–1.

 

Szerző: KTE Kosárlabda Klub, 22-06-04 17:30