Visszavette a vezetést a Szolnok

Forray Gábor sok sebből vérző csapata minden tőle telhetőt megtett, hogy elvegyék az Olajbányász pályaelőnyét.

Kiválóan kezdett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és 2-8-ra megléptek, majd Gavinnek ekkor sikerült betalálnia és felhoznia három pontra a Szolnokot. Az amerikai villant meg ismét, és a kettő plusz egyes akcióval már egál állt a táblán. Williamson pontjaival már az Olajbányász vezetett, de Klobucar triplával tudott reagálni, és fordítani. Kiegyenlített küzdelem folyt ezután a parketten, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Townes betörése után 17-19-re változott az eredmény, de ezután két kettessel a házigazda tudta megnyerni az első etapot, 21-19.

Pongó négy pontjával folytatódott a szomszédvári csata a második negyedben, majd csapattársai is csatlakoztak, és tízre nőtt a differencia, 29-19. A hazai rohanást Klobucar triplája törte meg, 29-22. Lukács távolijával ismét tízre növelte fórját a Szolnok, és mindhiába igyekezett Tóth Barna és Fazekas hármasaival zárkózni a KTE, a félidőre 44-35-tel mehettek a felek.

Dramicanin jegyezte az első pontokat a második félidőben, a szerb erőcsatár rögtön egy hármassal köszönt be. Williamson, majd Gavin reagált erre, 48-38. Karahodzics kettesével jött be újra aztán tíz alá a hírös városi alakulat, majd Townes villanását követően, 53-46-nál időt kért a Tisza-parti alakulat. Megrázta magát az Olajbányász, és a harmadik etap hajrájában pontosabban céloztak a kecskemétieknél, és 65-51-re megléptek.

A záró etapban Durham triplájára Townes adott egyből választ, majd Révész egy középtávolit küldött a helyére, 70-54. a KTE-nél Dramicanin vállalkozott többször is eredményesen, de a túlsó térfélen is rendre betaláltak a házigazdák, Pongó hármasával, 75-58 állt a táblán. Durham révén már húsz pont is volt a különbség, ám nem adták fel a Forray-tanítványok, és elkezdték faragni a hátrányt. A hajrában a fiatalok kaptak lehetőséget kecskeméti oldalon, és éltek is vele, bejöttek tíz pont alá, a fordításra viszont idő már nem maradt. A végeredmény: 87-79.

Folytatás pénteken 18 órától a Messzi István sportcsarnokban.

Forray Gábor vezetőedző értékelése: Gratulálok az Olajbányásznak, megérdemelten nyertek. A saját csapatom számára is jár a gratuláció. Sok sebből vérzünk, de aki ma pályára lépett, az megtette a tőle telhetőt. Maximumot kiadtuk magunkból, tisztességesen helytálltunk, nincs okunk szégyenkezésre. A fiatalok értékes perceket töltöttek a pályán, ennek külön örülök. Ebben a felállásban nem meglepetés, hogy a Szolnok nyert. Inkább az, hogy ilyen szoros eredményre kényszerítettük a hazai csapatot. Pénteken újra találkozunk. Még nem tudom, hogy milyen összeállításban, de megpróbálunk nyerni.

Szolnoki Olajbányász - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 87-79 (21-19, 23-16, 21-16, 22-28)
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 5-8. helyért, 3. meccs
2023. május 9., kedd 18:00 - Tiszaligeti sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Tőzsér Dénes, Nyilas István
MKOSZ ellenőr: Bognár Tibor

Szolnok: Durham 13/9, Gavin 18, Lukács 7/3, Williamson 10, Subotic 5. Csere: Sebők 2, Pongó Máté 9/3, Vincze 1, Arabo - Gilszki -, Rudner 8/6, Révész 14.

Kecskemét: Townes 13/3, Tóth B. 10/6, Klobucar 6/6, Dramicanin 15/3, Karahodzsics 8. Csere: Takács E. 3/3, Kiss D. 4, Fazekas M. 8/6, Botka 3/3, Wittmann 4, Ivkovic 5.

A párharc az egyik csapat három győzelméig tart. Az állás 2-1 a Szolnoknak.

https://netcasting4.webpont.com/?hun_ply_197

 

 

Szerző: Komáromy András, 23-05-09 20:30